Leletekre az ember sokféle legális formában tehet szert. Örökölheti, ajándékba kaphatja, találhatja. Sokan abban sem biztosak, hogy valóban régészeti leletnek számít-e az a tárgy, amivel rendelkeznek. Leletet birtokolni nem törvénybeütköző, szigorúan tilos viszont saját szakállunkra "gyűjtést végezni", "kutatni". Tudni kell viszont, hogy a régészeti leletek legmegfelelőbb őrzési helye a megyei múzeum régészeti gyűjteménye. Itt dolgoznak ugyanis olyan szakemberek, akik e leletek meghatározását, feldolgozását szakszerűen el tudják végezni. Sok régészeti lelet szakértő restaurálás, konzerválás hiányában akár napok, hetek alatt teljesen tönkremegy, elrozsdál, széthullik!

Érdemes tehát állampolgári kötelességünknek is eleget téve régészeti leleteinket felajánlani a megyei múzeumnak. Ha csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy egyáltalán régészeti tárgyunk van-e, szintén a megyei múzeum régészei, vagy az örökségvédelmi hivatal regionális irodájában dolgozó szakemberek lehetnek segítségünkre. Ha ismerjük tárgyaink pontos lelőhelyét, ne mulasszuk el ezt is közölni a szakemberekkel. (Sokszor egy lelőhely felfedezése még az onnan származó leletek értékénél is fontosabb a tudomány számára!)

Vajon ki feküdne műtőasztalra egy mégoly lelkiismeretes, ügybuzgó, jószándékú "amatőr szívsebész" szikéje alá? Ugyanez a helyzet az "amatőr régészek" működésével is. Magyarországon a régészeti kutatást a jogszabályok szigorú feltételekhez kötik. Régészeti feltárást (ásatást, terepbejárást, fémkeresős lelet- és lelőhelyfelderítést, leletgyűjtést, stb.) csak felső fokú régész képesítéssel és feltárási engedéllyel rendelkező személy ill. intézmény végezhet.
E szigor célja nem valamely hivatali packázás, az "amatőrök" kirekesztése, a "hivatásos régészek" favorizálása. Egészen másról van szó. A régészeti örökség egyszeri és megismételhetetlen, sérülékeny kincse, ha úgy tetszik "meg nem újuló erőforrása" az emberiségnek és hazánknak. Leletek, tárgyak, régészeti jelenségek, rétegek oly bonyolult összefüggése, hogy ezt megbolygatni még a legnagyobb szakértelemmel rendelkezőknek is komoly feladat. Egy ásatással - bár dokumentált körülmények között, de mégis - örökre elpusztítunk egyes lelőhelyrészleteket. Célunk, hogy e "pusztítás" során minél pontosabban dokumentáljuk (fotó, videó, rajzok, metszetek, természettudományos mérések) az általunk elbontott lelőhelyrészeket, hiszen az utókor számára csak e dokumentáció marad fenn. De az ásatás befejeztével a régészeti feltárásnak még koránt sincs vége. Ezután következik a restaurálás, a tudományos feldolgozás, kiállítás, az ásatás eredményeinek közzététele. Ezt a folyamatot csak egy olyan kutatói csapat tudja megfelelő színvonalon elvégezni, amilyen a megyei múzeumokban, az egyetemek régészeti tanszékein, az MTA Régészeti Intézetében illetve a Magyar Nemzeti Múzeumban áll rendelkezésre.

Aki valóban tiszteli és megbecsüli régészeti leleteinket, örökségünket, az nem kezd önálló régészeti "partizánakciót"! Ehelyett tájékozódjunk a fenti kutatóhelyeken, múzeumokban arról, hogyan kapcsolódhatunk be munkatársként, technikusként, diákként egy-egy múzeum most folyó, vagy tervezett ásatásaiba, régészeti táboraiba. Ugyanitt régészeti érdeklődésünknek megfelelő szakirodalom, múzeumbarát egyesületek tekintetében is tájékoztatást kaphatunk.